Oldal kiválasztása

Chatbot bevezető

2017–ben már egyre szélesebb körben terelődik a beszélgetés a chatbotokra.  Szóval mit jelent a chatbot, avagy beszélgető robot? Hogyan működik? Egyáltalán miért beszélünk róla? Ezekre a kérdésekre fogod megkapni a választ ebben a cikkben.

A bot a robot szónak egy rövidített változata. Gyakorlatilag olyan robotokra használjuk, amik nem öltenek testet. Tehát elsősorban ne a japán integető kütyükre gondoljatok, hanem egy virtuális robotra. Számtalan dolgot tudnak végrehajtani, kapnak valami jelet (input), és erre reagálva a robot valamit végrehajt (output).
A chat szóval összeillesztve pedig már minden bizonnyal te is tudod mit jelent.

Mi az a chatbot?

A chatbot egy olyan számítógépes program, ami írásban vagy szóban egy beszélgetést folytat.

Ez annyira nem is nagy újdonság, már az 50-es évek eleje óta foglalkoznak aktívan fejlesztésükkel. Leghíresebb első modellek az ELIZA (1966) és PARRY (1972) voltak. Ezek megpróbálták elhitetni a felhasználóval, hogy egy igazi hús-vér emberrel beszélgetnek. Az ELIZA működési elve a mai napig meghatározó a chatbotok fejlesztői számára. A bot képes volt felismerni különböző kulcsszavakat és azok alapján, előre beprogramozott, válaszokat generált. Így hivatott a beszélgetést továbbvinni. Viszont sok-sok év alatt sem sikerült igazán betörniük életük aktív mindennapjaiba. Ezek az alkalmazások a limitáltságuk miatt sokszor csak a szórakozás szintjén maradtak.

Rövid személyes történet:
Az első emlékezetes beszélgetésem egy chatbottal 2013-ban egy vizsga előtti nap történt. Mivel a egyetem legnehezebb tantárgya volt, gondoltam megkérdeztem, kedves ‘új barátom’, az okos botot, hogy meglesz-e a vizsgám másnap.

 

elso chatbot

Nem is volt olyan rossz a tippje: ha egy ponttal kevesebbem lett volna, ma teljesen másképp néznék vissza arra a chateléssel eltöltött órára🙈

A legnagyobb egyetemi szerencsémen kívül, azért kell valami nyomósabb ok is arra, hogy ebből a témából egy teljes holnapot indítottam. – Avagy miért lett most az utóbbi időben felkapott a chatbot téma?

chatbot szó népszerűsége a Google-ben.

Chatbot szó keresettsége a Google-ben az elmúlt 5 évben

A bekarikázott rész valószínűleg a Facebook bejelentését követte az F8-as éves találkozón, amikor megnyitották a Messenger fejlesztését és így zöld utat adtak a chatbotok Messengeren való implementálásának.

Én hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a Facebook, Google és Amazon hármas sokkal többet tud a jelenkori emberiség viselkedéséről, mint bármilyen elismert szakember a Földön. Mindhárom óriás rengeteg pénzt invesztált chatbotok fejlesztését segítő platformokba és szeretné a saját rendszerét dominánssá tenni.

Miért tették le a chatbotok mellett a voksukat?

  • Beszélgető (chat) alkalmazások népszerűsége még a szociális applikációk használatát is maga mögött hagyta
    Chat alkalmazások népszerűbbek a közösségi média alkalmazásoknál

    A 4 legnagyobb chat alkalmazás népszerűbb a 4 legnagyobb közösségi média alkalmazásnál

     

    Nem csak, hogy sok időt töltünk itt, de szívesen kommunikálunk az íráson kívül képekkel és különböző a programok által felajánlott egyéb opciókkal (például a lájk gomb). Ezt felhasználva, a chatbotok nemcsak ott érhetnek el minket, ahol a legtöbbet tartózkodunk, de ezt a lehető legkönnyebben emészthető formában is megtehetik.

 

  • A fejlődések az NLP (Natural Language Processing – tehát természetes nyelv feldolgozás) területén. Nagy kihívás a tervezők számára, ha nincsen lekorlátozva a felhasználói adatbevitel. A nyelvben többféleképpen is kifejezhetjük magunkat, míg a mondandónk mögötti szándék egy és ugyanaz. Például a „hány óra?” és a „mennyi az idő?” a bot számára nem feltétlen egy és ugyanaz. Ezt meg kell tanulnia. Ez csak egy egyszerű példa, de láthatjátok, hogy milyen hamar problémákba ütközhet a felhasználó, ha nem a „gép nyelvén” beszél és nem csak a gép által javasolt lehetőségeket választja.

 

  • Szintén hatalmasat fejlődött a hangalapú kommunikáció feldolgozása (főleg angol nyelven).

 

  • Kommunikáció felgyorsulása és figyelmünk változása.
    figyelem időtartama az aranyhalhoz képest

    Átlagos ember figyelemének időtartama – az aranyhalhoz képest

    A figyelmi időkeretünk 2013-as adatok szerint 8 másodperc. Ez kisebb, mint egy aranyhalnak. Igényünk van gyors válaszra, s minden egyes perc amit várnunk kell az potenciálisan azt jelenti, hogy továbbállunk.

 

  • A chatbotok egy további előnye, hogy mindenre emlékeznek. Tudják a kontextust, és ez alapján személyreszabják a nekünk küldött üzeneteket. Tudja mit rendeltünk, vagy mik a preferenciáink. Kicsit olyan, mint ha az esőemberrel beszélgetnénk.

 

  • Gyors használati lehetőség a felhasználóknak. Gondoljatok csak az applikációkra, amiket letölteni és frissíteni kell. Itt ez csak két kattintás és a frissítések azonnal végbemennek. Nem egy nagy kockázat a felhasznó részéről. Egyszerű megszerezni, gyors kipróbálni, és problémamentes megszabadulni tőle.

 

  • Platform verseny. Azt akarják, hogy az ő, saját rendszerüket használd, amikor cégekkel, hírességekkel vagy alkalmazásokkal beszélgetsz. Minél több időt töltesz az ő felületükön, annál jobb nekik.

 

Szóval hogy is néz ki egy chatbot a való világban?

Mint ahogyan a definícióban is megadtuk, jelenleg írásban, pontosabban vizuálisan és hangilag tudunk chatbotokkal kommunikálni.

Hang alapú kommunikáció:

A sokak által viccesnek tartott beszélgetések Michael és KITT között a Knight Riderben mára nagyon is valószerűek. Siri, Google Now és Amazon Alexa – csak hogy a legnagyobbakat említsem. Segít rendelni az internetről, bezárja a ház ajtaját, lekapcsolja a világítást vagy éppen a bediktált szövegedet küldi el WhatsAppen. Ez már egyre több embernek a mindennapjához tartozik. Nem, a kocsid még nem jön érted felszedni, ha bajban vagy, de amilyen tempóban zajlanak az önjáró autók fejlesztése, akár csak Magyarországon, ez nem is annyira távoli jövő.

Knigth rider, Michael, beszélget a Kitt nevű chatbottal.

Vajon mikor fog a kocsink értünk jönni, ha megkérjük?

Természetesen maradjuk a realitás talaján. Ma ez leginkább csak angol nyelven működőképes, és még ha a filmbeli KITT is néha „Michael, ez nagyon összezavar”-kifejezéssel válaszolt időnként, talán jobban érthető, a limitált beszélgetés, amit néha a telefonommal folytatok.

Vizuális kommunikáció

Itt ugye könnyebb feldolgozni a bejövő információt a gép számára. Egyrészt, részben korlátozott az információ a meglévő karakterekre. Másrészt, van lehetőség – szabály alapon – válaszlehetőségek megadására, amit 100% pontossággal meg tud érteni a chatbot. A képek feldolgozása is nagy lépéseket tett az elmúlt években, de azért még nem túl reális fényképekkel közölni bármilyen értelmesebb mondanivalónkat egy robotnak. Mivel hazánkban a Messengernek van a legtöbb felhasználója, egy példát szeretnék mutatni, hogy jobban el tudjátok képzelni a chatbotok működését.

Az egyik legrégebbi Messenger bot a CNN chatbotja, ami napi rendszerességgel híreket küld a számodra. Ezt nekem a Facebook egyik alkalmazottja mutatta be Berlinben tavaly nyáron, egy konferencián. Azóta figyelem az alkalmazás fejlődését, illetve ő is az én ízlésemet. Ugyanis egy algoritmus alapján egyre inkább olyan cikkeket ajánl, amit szívesen olvasok. Egy előre beprogramozott bevezető után rendszeresen jelentkezik a szerinte számodra legfontosabb hírekkel. Itt carousel-ben küldi a tartalmat, de lehetősége van csak képeket, videókat vagy akár hangfájlokat is küldeni. A gombokra kattinthatsz az ujjaddal, s vagy a saját web-böngészőjét nyitja meg az alkalmazáson belül, vagy egy összefoglalót küld szövegként, direkt a Messengerben.

Így működik a CNN chatbottal való beszélgetés

Így működik a CNN chatbottal való beszélgetés

Itt tudod kipróbálni te magad is. Alternatív megoldásként csak írd be a Messengeren a keresőbe a CNN betűket. A start után te is szépen eljátszogathatsz vele.

Most már megismerkedtél a chatbot fogalmával, fejlődésével és főbb változataival. A következő részben megtanulod, mely platformokon vannak még chatbotok és hogyan készülnek. Olvass tovább, s akkor nem csak a mi az a chatbot? kérdésre tudod a választ, hanem a chatbotok felépítése és a különböző chatbot felületek témája sem lesz idegen tőled.

Források: https://en.wikipedia.org/wiki/Chatbot Statistic Brain Research Institute 2015, Attention Span Statistics. 14 October 2015] statisticbrain.com/attention-span-statistics BI Intelligence

Kommentálj Facebookkal

Minden ami chatbot!

Csatlakozz a listánkra, hogy le ne maradj az iparág legfontosabb újdonságairól

Siker. Hamarosan jelentkezünk :)

Message Us